A műanyag és minikádak esetében a legtöbbször használt anyag az akril. Pontos megnevezése ennek a fajtának a polimetilmetakrilát, de a köztudatban az akril nevet alkalmazzák leginkább. Két fajtáját különböztetjük meg, az extrudáltat és az öntöttet. A típust meghatározza az akrillemezek gyártási folyamata, ez azt jelenti, hogy attól függetlenül, hogy a két anyag kémiai szempontból teljesen egyforma, a gyártás során felmerülő felhasználói tulajdonságaik mégsem egyeznek meg egymással.
Az öntött akril kicsit többe kerül, mint az extrudált, mivel anyaga az összes irányba tudja érvényesíteni jellemvonásait. Ez azért van mert olyan formákba öntik bele, ami előre el van készítve, míg az extrudált anyaga csak szálirányban tartja meg jellemzőit, hiszen anyaghúzással készítik, ezért csak így képes rá. Tehát elmondható, hogy az öntött termékek ismérvei jobbak, formatartóbbak, nem keletkeznek majd rajtuk repedések.
Könnyen formálható anyag az akril ezért különféle alakú termékeket is lehet készíteni belőle, például változatos kaliberű műanyag kádakat, esetleg zuhanytálcákat. A préselt akriltermékek előállításához szükséges alumínium formákat használni, ezzel is biztosítva van a precizitás, valamint a termékek első osztályú besorolása. További előnyei közé sorolható ennek a típusnak, hogy antibakteriális és a tisztítás is pofon egyszerű, mindehhez hozzájárul az erős fényességű tömör felület egyaránt.
Nem utolsó sorban sokkal komfortosabb érzetet nyújt a fémkádakkal szemben, mivel gyorsan és hatékonyan veszi fel a hőt, ezért nem érezzük hidegnek, hanem kellemes érzést vált ki használói számára.
Tekintse meg a Sortiment WC kabin és WC fülke kínálatunkat. Előző bejegyzésünkben a duguláselhárítás problémáit tárgyaltuk ki.